Csak, hogy egy kis helyzetjelentés is törpéntessen itt.
Volt egy csodálatoss kiállításmegnyitó, amikor es, kedves, tehetséges rajzos leányaink rajzait lehetett megtekinteni, és lehet is még (Szeged, Kölcsey utca 4. 18-as csengő, SZTEage. egyetemi kávézó vagymi). szóval hajrá, hajrá hajrá. Ügyeskék voltak. Szerencsésen sok ember megjelent, és remélhetőleg mégjobban elkezdtünk élni. képek is lesznek róla egyszer. hurrá...
Egyébként nem törpénik semmi, Borbála továbbra is franciaországol. egyesek továbbra is szerelmetesek, mindenki végzi a dolgát - rajzol, fest, formál, ír, én most épp beteg vagyok.
és azt hiszem mindannyian várunk valamire...
Időgép, és infúzió kerestetik, ha valakinek van, szóljon!!!
Mostantól másképp lesz, elég volt belőlük. Gondolataltató férfiak gondolatébresztő helyzetekkel. Üldöztök, futni kell. Fehér-szürke, fehér-szürke, át a zebrán, át a padkán, át a téren, át a réten, át a hídon, át a lépcsőn, át a kerítésen. Túl a fertőn, túl a síneken, túl a kabinokon, túl a kerteken, legmesszebbre. Messze a nyolcszögű szobától, messze a nyocszögű tértől, messze a nyolcszögű testektől. Még messzebb a bársony hangoktól, még messzebb a résnyire nyitott ajtón beszűrődő fénytől, még messzebb az egész napos sötétségtől, még messzebb a ködös sikátoroktól. Múljon el a seb, múljon el a gyulladás, múljon el a részegség. Hagyjanak el a hajszálak, hagyjanak el a szagok, hagyjanak el a furgonok, hagyjanak el a keskeny ágyak.
A mélypont utáni kielégithetetlen erekciót követő vágy, az önpusztitás hedonizmusra alapuló, csirkeszarban úszó, törpeharcsa nagyságú életem szükséges velejárója. A tizennyolcadik életévét betöltő kamaszlány reggelét a seggében álló mutatóujjával indítja. Barnás haját a fejbőréből kinövő szőke tincsek indokolatlan ősz hajszálai pofozzák meg. Az esti instant kielégülésre gondol, amit 499 Forintért vár vörös lé formájában a közértből. A buszony érezni lehet a nedvesedő ajkak, formára nyírt szőrének szagát. Leginkább egy bajuszos, negyvenkét éves, húzottszemű gyerekek által előállított zakóban tündöklő férfi aktatáskával, a mai demokrácia fogtündére veszi észre.
Mellettem Olga. Lassan zuhan a feje vállamra, haja bűzlik a mentolos sampon kísérleti kutya szagától.Élhetetlen állatokat mosnak, a menhelyről elüldözött korocsknak vágják formára a szőrét. Jelzés. Leszállás. Gyenge eső, belerondít a napsütötte tavaszba, a kő megmosottan fürdik a virágágyásokban, neki mindegy. Az évszakok összezavarodnak. A buszmegállóban szottyadt, haláluktól félő asszonyok csomagjaikkal böfögnek egymás szájába. A fiatalok zsebükbe tett kezükkel farkukba kapaszkodnak. Láthatóan élvezik. A szaporítólények földhöz ragadt prototipusai. Egyszerű emberek egy adófizető világban, ahol a szüzek szaga erősebb a papírra nyomtatott számjegyekétől. Meddő kurvákat játszanak. Mintha nem szeretkeztünk volna álmunkban anyánkkal? A buszvezető a fékre lép. Képzeljünk el 15280 kilogrammot, amint megálljt parancsolnak neki az azbesztmentes fékbetétek és a benne ülő 5440 kilogramm előretódul miközben fejenként körülbelül 70 kilogrammot próbál megállítani 34 csigolya .
Életünket fejezetekre osztjuk, évekre és születésnapokra. Kategóriákra bontjuk elvetélt napjainkat elhaladva lepattogott malterral borítótt házak melett, a rozsdás ereszcsatornák és radiátornyílások. Ha az ember megáll egy sötét hídalatt, hugyával belerajzol az idilli betonpillérekbe, sexuális hevültségének kiskapuit keresi. Férgek tálkái vagyunk felszántott barázdák között. Görög víziók a modern sexualitás fogd-meg-jól játékbabái. Isteneket keresünk szüleinkben, a történelemtanárban, ahogy huszonnégy évesen lehajol a tollért és a szoknyá rásimul idomaira. Vajon hányan járhattak benne gennyező töltetű bőrfegyverükkel? N-Dimetil-triptamin álmok IKEA bútorok között, amikor a petesejteket kidobja a hüvely, szaga van. A rövid tripet Demalgon bevétele követi. Ő egy sex-szimbólum.
Mellémesik egy őreg nő. Özvegyasszony, vágyakozik halott férje bomlandó szerves anyaggal lefedett csontváza iránt. Hirtelen sokk éri, amint angyal módjára ledől a megtaposott busz padlózatára. Megindulok és megállok. Mellkasa másodpercenként négyszer vagy ötször felemelkedik, a tüdő szétrobbani kíván. A nő tüdeje vagyok és megpróbálok kiszakadni eme emberi testből, feszítsetek keresztre. Szeme üveggolyóvá olvad, elhalkult segélykiáltás a pupillák tágulása. Az adrenalin felszökik. Előre látom, ahogy majd sátánista tizenévesek nyalogatják majd a mami tobozmirigyét. Társaik szörnyekké válnak és a szobát a 70-es évek drogtanyáivá sűlyesztik. Elcsendesedik az öregasszony. Az empátia egy fontos tulajdonság. Legtöbbször szűk környezetünkre korlátozódik.
Olga szája elé tett kezébe hány, még nem láthatott halottat.
Ez csak egyre nehezebb lesz, gondoltam. Bíztam az időben, bíztam benned. Bíztam az érzésben, bíztam a vágyban. Csakhogy ezek nem léteztek. Bíztam a nemlétezőben rendíthetetlenül. Csakhogy ez nem igaz. Rendíthetően, nagyon is. Most is csak hazudok folyton, pedig fölösleges. Tudom, mikor rendült meg. (Persze lehet, hogy ez is csak hazugság megint.) Akkor is hazudtam. Sziszegve, fröcsögve, szúrósan ömlött a hazugság a fogaim közül. De nem akartam akkor,hogy elmúljon az az éjszaka. Ahogy ott aludtál. Annál a természetellenes fénynél. Mindig gyűlöltem azt a fényt. És örökké viszolyogni fogok tőle. Akkor sem jött rám álom. Tudtam, hogy kiderül.
Magas sarkú cipőben álltam. Hideg. Sárga fény szűrődött ki a bordó függönyök mögül. Varázs íze volt. Még a levegőnek is. Aztán megláttalak. Iszony. Éreztem, ahogy a valóság eltapos és az igazság leokádja a lábamat. De én csak újra. Újra csak a hazugság sziszegett. Te meg elhitted.
Aztán ismét és tovább. minél tovább, annál kevésbé. Végül elmondtam. Igen, a fiú, aki farkast kiáltott. Akkor már belőled áradt a mocsok. Kurva vagy. Akarod, hogy fizessek neked, te kurva? Ültem. Kapaszkodtam a szék karfájába. Hisztérikus görcsben.
Hajnali egy. Zuhog. Pont, ahogy kell. A sárban tocsogok véres szemmel, nem látom az utat. Még mindig nagy és sárga, de most más. Éjjel más. Esőben más. Ordítva más. Részegen és büdösen más. Ordítasz, részeg vagy és alkohol szagú. Rettegek. Saját magamat kergetem gyilkos indulattal. Egyenesen a hisztériába. Sikítva ordítok. Teljesen ambivalens vagy, pedig már az igazat mondom.
Hajnali három. Elindulunk. Csak párnát akarok látni. Te jössz velem. A kezemet fogod. Miért? Nem akarom. Csakhogy én sosem azt teszem, amit akarok. Adok neked pólót. Melléd fekszem. Mondd, miért nem elég ez neked? Be kell érned azzal, hogy képes vagyok megcsókolni és átölelni téged, mert alkohol szagod van és a legkevésbé sem vagyom rád. Máskor se szoktam, föltűnhetne. De szerettelek, és néha igazán akartalak. Csak sosem jókor.
Az új cipő
Nézem az új cipőmet. Zöldesszürke a színe, és ha lépdelek, kopog. Komoly és elszánt nő válik belőlem, ha meghallom a saját lépteim zaját a márványlapokon. Lenézek a lábamra, és igazat adok magamnak. De ha az elsuhanó ajtók üvegébe nézek, csak egy kislányt látok, aki meg van riadva önnön felnőttségétől. Pedig valójában élvezem. Lenézek a cipőre megint és büszkeség tölt el. A lábam nyomán lótuszvirágok teremnek. Valóban felnőttem.
De mégis ki hiszi ezt el? Mi okuk lenne rá, mikor tudják, hogy addig kergetném az anomáliákat, amíg csak a lélegzetem kitart, ha nem lenne annyi önuralmam, hogy elgáncsoljam a saját ostobaságomat.
Azért csak kopogok kitartóan az anomália-szín felnőtt cipőmben, a megszeppent arcomat nézve. Mégis mi lesz most?
én : a bori. piros vagyok, valamint olivabogyó IAMX és Egon Schiele fűggő. szóval egonista. és festek meg írok verset. és nem tudok értelmezni pár kifejezést, például: muszáj vagy biztos. tuti nem léteznek. ha érdekelnek vkit a verseim itt találhatóak: made2in2china2.blog.hu/
jajj, és nagyon veszélyessé válik a telefon a kezemben, az idők (legalábbis a mobiltelefon) kezdete óta. tényleg, tuti telefonálok vele mindig,akkor főleg, ha egyáltalán nem kéne. szóval ezt jó tudni. ha valakit hívok, és rájövök, hogy nem kellett volna, felhívom, hogy elmondjam, hogy nem kéne felhívnom.
Mikor megbeszéltük, hogy mindenki becsületesen, fejenként ír magáról szépen valamit, már akkor tudtam, hogy nem fog semmi eszembe jutni, de reméltem, hogy valaki más majd elkezdi helyettem. hát nem. úgyhogy na. muszáj már.
Én is csak egy szöszi vagyok, aki zöld színű és rajzol.
Ennél jobban nem akartam megerőltetni az agyam. :) jól kezdődik.
