én: lénárd vagyok, keresem a mélypontot
ANGIOMA
Emlékszel arra amikor felébredtél?
Homályos nőalakot láttál
Kígyók tekeredtek rajta
A nő kezében alma Tiszta sértetlen
bőre a lámpafénytől
aranyozottan törik meg
mikor keze lecsúszik két egymáshoz simuló combja közé
Lélegzetek mély hörgős levegővételek
imákat tátognak
Istenfohászok, elvetélt vasárnapok
köhögő roham groteszk tágra nyílt nyelőcsövek vörösesen húzódnak össze
vért köpködsz
Rimbaud fogai között roppansz
csontjaid szétszakítják tépelődő idegszálaid
sötét van csöndes halk semmiség
vérző nők másznak az ágyadra
hevítenek
lángolsz
égetnek
a hold hűvös árnyjátéka rávetül a testedre
bőrredők gyűlnek körmeik alatt
lovaid tátott szájjal ordítanak
a női testek között
Az állataid fialnak embereket szülnek
életet adnak halogén izzók borításában
láthatod ahogy egy fekete csőrös testhez beszélnek
egy éjszaka a szerelemben
egy a mámortól megduzzadt agydaganatomban
növekvő élősdi a fejemben
a nők végtelen formái
a feltörekvő hajnal friss köpetei
beszélnek
szólítanak
énekelnek
Egy vonagló szárnytalan vadállat tüzel
ingani merészelj aranylény teste ólomból csiszolt fényes páncél
hidegre izzadt jégcsapok a zöldellő ereszekre csimpaszkodva
a friss szellőre nyitott külön ablakból a levegő bemászik a tüdődbe
a szabadesés tündöklő orcái sózzák meg a tompa ködös fénycsóvákat
Én élek e még?
Alkonyatra kelek
virágmézben fürdök és meghalok
fulladok
csak az ég a sárgás szürkeség
a táj fehér
négykézláb mászik a fény
Állj!
A nap narancsba öntötte
a horizontot mikor
felkapaszkodott
az üresen álló felhők fölé
Egy gyerekről beszél
elmozduló végtagok
halk visszhangjáról
a görcsös rángatózásról
megerőszakolt anyák
messiásaik csorgatják
szüzekre nedvüket
Ő is egy közülük
arcán megrogyott a bőr
könnyen felismerhető
szárnyai vannak
Eső utáni friss
levegőt szív
az újvilág
anyaméhébe bújt
Eltévedt
a reggel hazudott
az elmúlt idő
kuncogva mesél
megdagadnak ajkai
Visszatért a gyerek
megfogták
felbontották
selymes bőrét
magukra húzták
Friss dohszagú teteme
lágyan ring
megkopott fekete
hintalován
Csak illúzió a halála
Láttam
az agyam megtörött
villogó vörössége végigfolyik oldalán
mohón a levegő oxigénjébe kap
a körülvevő Szentek egy májszínű földre lépnek
Köntösbe bújtatott szüzek növesztettek angyalszárnyakat
ágyéktájékuk körül vörösen izzik a hús
arcuk hópihékké olvadt
Kövesd az angyalt
szeretkezz vele
csókjai között nyeld a kátrányt
a halál visszaverődő bűzének liliomszerű illatából
kövesd az angyalt
kövesd és szeretkezz vele
a falra vetült platóni alakkal
szeretkezz vele
Nyálcsorgató fiatalok másznak egymásra
a nők mellei tejet engednek
megduzzadnak orgiák fojtogató szagok
egymásba csúsznak a tágra nyílt szájakból kilógó nyelvek
nehézkesen lihegnek
arcukon lepördülő izzadtságcseppeket nyalod fel
erekcióhoz vezetnek
ordítanak
Vért izzadnak majd megkezdik
gyilkolnak ölnek fekete kutyák védik őket
Istenek mellett lihegnek
nagy fekete Dobbermanok mellettem is
Egy padról figyelek szemeim pirosra izzadtak
elhaltak hirtelen vakság szemhéjaim tükrök
Megszólalnak a csörgők násztáncok az éjszaka erdejében
fák között egymást kergető nimfák keze után kékülő bőrök
ünneplik magukat az önzőség halk hiúság serdülőkori emlékképeiben
nedvesedő angyali üdvözletek
pattogó harmat a füvön
Itt az idő elborulni
szétszakítani az elmét
Állj!
Megjöttem hallgassatok
most kitömött ártatlanok
visonganak
holt vérerek tömődnek
az emlékek öröklődnek
apáinktól
halott bölcsek tudatlanok
hallgatták az untalanok
meghőkölve
Anyám után intek;
Ó köszönöm anyám hogy
virágmezőn eldőltél
születésemkor.
